Qlik Sense oktatás

 

A Qlik hatalmas erőforrásokat fordít a Qlik Sense és a QlikView működésének és működtetésének oktatására. Saját, partnereik és természetesen vevőik szakembereit is képzik.

Ez utóbbiak esetében a legfontosabb oktatási szempont az alkalmazások kezelésének, igény esetén készítésének készség szintű elsajátítása. Egy felhasználó akkor elégedett az alkalmazással, ha nem a használat hogyanjára kell koncentrálnia, hanem üzleti problémájának a Qlik Sense-szel, és a QlikView-val való sikeres megoldására. Ennek a vevői elégedettségnek függvénye, hogy egy termék képes-e piacvezető lenni, vagy hátra szorul a versenyben. Megfelelő szinten termel-e bevételt a gyártójának és forgalmazójának, vagy a terméklistán is csak a „futottak még” kategóriába tartozik.

Ez a rövid magyarázata annak, hogy a Qlik sokáig miért nem adta ki a kezéből az oktatást.

A növekedés azonban megkövetelte, hogy a világ különböző pontjain működő Qlik partnerek is bekapcsolódjanak a vásárlók képzésébe. Ezért a Qlik kidolgozott partner-cégei számára egy rendkívül szigorú belső oktatási és számonkérési rendszert. Az ebben a rendszerben kiképzett szakértők a sikeres vizsga után jogosítványt kapnak a vevők szakembereinek képzésére.

A QSS Partner az egyetlen hivatalos, Qlik által felhatalmazott oktató (Authorized Training Partner) a régióban.

E minősítés azt jelenti, hogy a Qlik hivatalos tananyagát oktatjuk magyar és angol nyelven ügyfeleink számára.

A hivatalos Qlik oktatás során a résztvevők hozzáférést kapnak a Qlik online training anyagaihoz, valamint hivatalos Qlik igazolást kapnak az oktatáson történt részvételről. 2015 óta tartunk mind Qlik Sense, mind QlikView oktatásokat, összesen több mint 50 napban, a résztvevők száma közelít a 100-hoz.

Tréningjeink mind a Qlik Sense, mind a QlikView esetében 2+3 naposak egy hetes eltolással. Az 5 napos tréning folyamatosan is megvalósítható, de ez esetben a résztvevők 5 napig egyvégtében vannak távol a munkájuktól.

Mind a Qlik Sense, mind a QlikView esetében az oktatás lehet dedikált, melyen egy cég szakemberei vesznek részt, vagy publikus, ahol több cég szakembereit oktatjuk. Az elsajátítható tudásanyag nem különbözik. A minimális létszám 6, de indokolt esetben 5 fő részvételével is megtartható az oktatás. Az optimális 6-8, a maximális pedig 10 fő. 4 fő alatt közösen kereshetünk hallgatókat a megfelelő létszám eléréséhez

Qlik Sense Vizualizációk

A kétnapos, hivatalos Qlik oktató által tartott tréning szimuláció alapú, melyen a résztvevők megismerik és elsajátítják a Qlik Sense vizualizációk készítésének és felhasználásának alapjait a bemutatók és a gyakorlati feladatok együttesének segítségével.

Elsajátítható készségek:

  • magas szintű Qlik Sense elemzőképesség
  • adattípusok felismerése és vizualizációs értelmezésük magyarázata
  • mások által is értelmezhető, felhasználó-központú vizualizációk készítése
  • elképzelések és igények alapján Qlik Sense vizualizációk magyarázata
  • mintapéldák alkalmazása, Qlik Sense alapú prezentáció (storytelling), a responsive design
  • megismerése
  • alkalmazások megosztása felhőben

Az oktatás menete:

  • a Qlik Sense alapjai
  • adatfeltöltés
  • vizualizáció
  • az alkalmazások tökéletesítése
  • észrevételek megosztása
  • bemutató és következő lépések

Qlik Sense Adatmodellezés

Az oktatás második része egy háromnapos adatmodellező gyakorlat. A résztvevők megtanulják a koherens Qlik adatmodellek készítését különböző adatforrások feltöltésével. A témakörök érintik az adatkapcsolódást, a tisztítást, a forrásadatok felvitelét, a problémamegoldást, az optimalizálást, a QlikView adatfájlok (qvd) alkalmazását és a Qlik Sense szerveren történő fejlesztést is.


Elsajátítható készségek:

  • Qlik Sense adatmodell kialakítása
  • data load editor és data manager használat
  • adatkapcsolatok kialakítása és fenntartása
  • adatstruktúra problémák és script hibák megoldása
  • adatátvitel a jobb teljesítmény érdekében
  • szintetikus kulcsok és körkörös hivatkozás megvitatása
  • újrafelhasználható elemek: dimenziók és mértékek
  • egyszerű Qlik Sense vizualizációk elkészítése


Az oktatás menete:

  • alapvető adatmodellezés
  • adatkapcsolatok
  • szkript-struktúra
  • adatfeltöltés és adattranszformáció
  • problémák megoldása
  • adatgenerálás a szkript segítségével
  • az adathalmaz-hibák kiszűrése (debugging)
  • kihívások az adatmodellezésben és szkriptelésben
  • magas szintű kalkulációk
  • on-demand alkalmazás készítése (ODAG) és direkt discovery